KÉT SZERELMES MACI MESÉJE

Vannak mesék, amelyek hercegnőkről és szőke hercegekról szólnak. Vannak mesék, amelyekben gonosz boszorkányok  csúf ógrévé változtatják a hercegnőt, másokban békává a herceget. Az én mesémben nincsenek sem boszorkák, sem hercegek, de még hercegnők sem. Az én mesém két Maciról szól: Signorináról és Szépfiúról. Ők ketten nagyon szeretik egymást, nincs sem méz, sem virág, sem szivárvány, amely felülmúlná e  két Maci szerelmének édességét, szépségét és sokszínűségét. Mielőtt viszont részletesen mesélnék kettőjükről, bemutatnám őket egyenként.
Signorina, aki egy szép hosszú fekete haju, gyönyörű szemü, csodálatra méltó Maci Lány, nagyon szeret számolni. Itt  jegyezném meg a kedves meseolvasónak, hogy számolni nagyon hasznos dolog, már gyerek korban tudni kell legalább 10-ig számolni! A mi Mackó Lányunk is megtanult nagyon hamar számolni, kezdte az ujjain, majd megtanult osztani, szorozni, kivonni és összeadni. Ez olyannyira jól ment neki, hogy egy szép napsütéses napon elhatározta, hogy megtanít másokat is számolni.

A mi drága Mackó Lányunkról azt is el kell mondani, hogy mint minden maci, ő is nagyon szereti a mézet és minden finom édességet. A gyerekek talán most halhatják először, de tudniuk kell, hogy a méz az egy nagyon de nagyon fontos maci eledel, felvidít minden maci szívet. Viszont a mi Signorinánk szívét még a méznél is jobban az ő Maci Fiúja, Szépfiú tudta felvidítani.

Szépfiú, aki a mosolyáról volt ismeretes, egy nagyon vicces maci. Amikor az ő drága Maci Lányát hallotta vagy látta mindig fülig ért a szája. A gyerekek számára elmondanám, hogy a nevetés nagyon fontos dolog, és ha lenne az oviban olyan gyerek, aki keveset mosolyog, akkor ahhoz a személyhez nagyon szépen kell szólni vagy pedig adni neki egy cukorkát! Visszatérve Szépfiúhoz, ő nagyon szeret gondolkodni dolgokon, töprengeni valamin, olyankor nagyon szereti nézni a kék eget. A kék ég egyébként mindig eszébe juttatja az ő Maci Lányát is, főleg akkor, amikor meglát egy repülőt, és arra gondol, hogy most milyen jó lenne elrepülni az ő Signorinájához.

Miután ily szépen megismerkedtünk a két Macival, elmesélnék néhány történetet, amelyet a mi drágáink együtt éltek át nagy boldogságban!

A nagy szánkózás

A tél mindig nagy meglepetéseket rejt magában. Nagyon hideg, de szép évszak. Az egyik legszebb keresztény ünnep, a karácsony is ebben az évszakban van. A telet viszont nemcsak az ünnepek teszik széppé, de a fehér színű víz is, amit hónak neveznek. Ezen a télen nagyon sok hó hullott, és a mi két Macink elhatározta, hogy elmennek szánkózni. A szánkózáshoz viszont nemcsak hó, de szánkó is kell, de sem Szépfiúnak, sem pedig Signorinának nem volt szánkója. A szomszédos erdő bocsának viszont volt egy nagyon nagy szánkója, amin ketten is elfértek, és a bocs szívesen kölcsön is adta azt Maciainknak. Így már nem maradt más, mint találni egy helyet, ahonnan szánkóval lehetett csúszni egy nagyot. Hosszas séta után az egyik kis folyó partján akadt is egy hely, amely alkalmasnak mutatkozott. A mi kis Maciaink csak úgy szánkóztak lefelé! Nagyokat nevettek, örültek egymásnak. A szánkózást befejezve, hazaindultak, majd ittak egy forró teát, amely nagyon jólesett mindkettőjüknek. A két Maci felejthetetlen élményekben gazdagodott aznap, amelyet nem fognak elfelejteni soha, mert azokat „szívek őrzik és nem szavak”.

Napkelte

   Egyszer nagyon régen, Szépfiú a napkeltéről mesélt Signorinának. A drága Maci Lány pedig elképzelte, hogy milyen szép lehet a felkelő Nap, amely tavasszal a hegyek mögül bújik elő és amelynek sugarai megvilágítanak mindent, felmelegítve nemcsak a levegőt, de a szíveket is. Miután így elképzelte, a mi Signorinánk elhatározta, hogy megnéz egy napkeltét, felkel  a kakas szavára, kimegy a szabadba és várni fogja ezt a csodás jelenséget. Szépfiú megígérte neki, hogy eszébe juttatja, nehogy véletlenül elfelejtse a Maci Lány és kihagyja ezt a szép eseményt. Egyszer egy szép napon azonban a mi Maci Fiúnknak az az ötlete támadt, hogy nézzék meg együtt a napkeltét. Signorinának tetszett az ötlet, elképzelte, hogy immár nemcsak a Nap sugarai fogják simogatni bársonyos arcát, de az ő drága Maci Fiúja is. Szépfiú is nagyon örült, hogy az ő Maci Barátnőjének tetszik az ötlet, mert a napsugárnál az ő szívét jobban csak az ő Signorinája tudta felmelegíteni. Mindketten érezték, hogy gyönyörű pillanatok elé néznek, és ezek a pillanatok sokkal értékesebbek akármennyi bödön méznél, és várva várták azt a napot, amikor tervüket megvalósíthatják.

El is érkezet a várva várt nap. A két Maci nagyon korán felkelt, hogy láthassák a felkelő Napocskát. A helyet is megválasztották, egy öreg tölgy alatt álva szerették volna várni ezt a csodaszép jelenséget. A tölgyfában egy szív volt vésve, amelyet Szépfiú az ő drága Signorinájának véset (ezt majd még elmesélem egy másik történetben). Elindultak hát, de a Napocska úgy döntött, hogy megvicceli őket és megmutatja magát, előjön rejtekhelyéről, a gyönyörű hegyek mögül, mielőtt ők még a fához érnének. Így ők még a fához vezető földúton megáltak, átölelték egymást és csak nézték és nézték, hogy hogyan szórja szét sugarait a Napocska. Gyönyörű élmény volt, amelyet soha nem felejtenek el a mi drága Macikáink, mert ettől fogva a Nap ragyogásában már nemcsak a világosságot, de egymás szemének csillogását is látják.

A tölgyfa

A tölgyfa az egyik legerősebb fa féle. Nagy, hatalmas ágai sok madárkának adnak otthont és sok vándornak hűs árnyékot forró nyári nappalokon. Egy ilyen hatalmas, szép fa áll az egyik mező közepén, Szépfiú és Signorina otthona között.

Egyszer a mi Maci Fiúnk elhatározta, hogy meglepi az ő Maci Lányát és vés egy hatalmas szivet ebbe a tölgyfába. El ment hát a fához, megkereste a legalkalmasabb helyet és belevésett egy nagy hatalmas szivet. A gyerekek kedvéért megjegyzem, hogy ez egyszer a fának egyáltalán nem fájt, sőt nagyon is örült neki, hogy már neki is van szíve! A szivet természetesen Signorinának is meg kellett mutatni, és másnap meg is nézték. Az esti órákban került sor arra, hogy együtt a fához menjenek. A Nap épp lemenőben volt és minden egyes lépésüknél egyre leljebb és leljebb jutott, amire a mi Maciaink a fához értek, a Napocska is meglátta a szivecskét, elmosolyogta magát, ásított egyet majd aludni tért. A Macikák viszont még a szív előtt maradtak. Signorinának nagyon tetszett Szépfiú meglepetése, adott is érte egy hatalmas nagy cuppanós puszit. Miután eláldogáltak még a fa előtt egy ideig, szivükbe vésték ezt a napot, amelyet el nem felejtenének soha a világ összes mézéért sem!

Az én Drága Szerelmem, Signorinám névnapjára az ő Szépfiújától,

hogy ez a nap és egész életed Drágám

meseszép legyen!

A nagyvárosban

Egyszer a Macikáink úgy döntöttek, hogy ellátogatnak egy nagyvárosba. Sokféle nagyváros létezik, van ami egy kisebb területnek a központja, olyan nagyváros is létezik, amely maga egy országot tesz ki, de a legfontosabb nagyvárosok mégis az úgynevezett fővárosok. Minden országnak megvan a maga fővárosa, amelyből az okos medve bácsik és nénik irányítják az egész országot. Egy ilyen nagyvárosba látogattak el a mi Macikáink is, s amely városnak a neve Bundabest volt.

Bundabestet egy gyönyörűszép folyó szeli át, aminek a neve Luna. A Lunából iszik minden állat a szomszédos erdőből, sok Maci fogja ki magának a napi hal betevőjét. Rengeteg hajót lehet látni a Lunán: vitorlást, motorcsónakot, jachtot. A mi Drága Macikáinkat nagyon érdekelte ez a csodaszép folyó, olyannyira, hogy még az első nap megnézték azt. Figyelték a víz sodrását, a hajók mozgását. Láttak nagyon sok hidat is, amelyeken azonban csak másnap mentek keresztül. Az első híd, amelyen átmentek egy hegyhez vezetett. A mi Kedveseink erre a hegyre is felmentek, s innen belátták egész Bundabestet. Csodálatos látvány tárult eléjük, a Luna vize onnan felülről még szebb és ragyogóbb volt, minden házikót és nagyobb épületet is láthattak onnan felülről, nembeszélve a közeli Maciszigetről, amely a Luna két partja között helyezkedett el. A mi Kedveseink oda tartottak, arra a csodálatos, különösen zöld szigetre, amit egyébként még nagyon régen nyuszik szigetének neveztek, mert sok kis nyuszi futosgált azon.

A sziget felé tartva bementek a rejtélyes Macipalotába, ahol még nagyon rég, az ősi macik korában a Macikirály lakott és onnan irányította az erdő minden népét. Megpihentek egy kicsit, majd tovább mentek. A Maciszigetre egy hídon átmenve jutottak el. A szigeten volt egy nagy hatalmas szökőkút, ahonnan csak úgy szökdelt kifelé a víz, ezzel szembe ültek le a mi Macikáink, hogy megpihenjenek egy kicsit. Nagyon tetszett nekik ez a szép nyugodt sziget, de nem maradhattak sokáig, mert már későre járt az idő és haza kellett menniük alukálni. Miután alukáltak egy jót, reggeli után elmentek a Macihősök terére. Ezen a téren van azoknak a régi maciknak a szobra, akik tettek valamit az erdőért. A tér mellett a Maciliget helyezkedett el, amelynek tavában egy csomó érdekes dolog volt sülyesztve. A mi Kedves Macikáink nagyon jól érezték itt magukat, kézenfogvást csak úgy mentek végigfele a tóparton egész reggel. Késő délelőtt azonban már menniük kellett, várta őket a gőzös, amelyel hazaindultak az ő csodaszép erdejükbe. A nagyvárosi élmények azonban örökre szívükbe vésődtek, hisz ezeket az élményeket együtt élték át, s ez az ami a legfontosabb számunkra, hogy együtt kézenfogva szerelmemben járják útjukat!